Kút a lépcső tetején

Ferencek kútjaA Zsámbékra látogató turisták kihagyhatatlan célpontja a Romtemplom. Sportosabb látogatók gyalog közelítik meg nevezett objektumot, ez pedig úgy történik, hogy némi „belvárosi” gyaloglás után az út egyszercsak meredek lépcsőben folytatódik a hegyre fel. A lépcső végére már igencsak szuszogósra vált az igyekezet, ezért álljunk meg és pihenjünk kicsit a cél előtt. Pihenés közben pedig vegyük szemügyre a barnadeszkás-zsindelytetős négyszögletes kőkávás kutat. Ha jó a szemünk és figyelmesek vagyunk, akkor még az 1847-es feliratot is megtaláljuk a kővályú oldalán. A kutat eredetileg az akkor még gyéren lakott hegyoldal lakosai és az annál számosabb állatállomány ellátására építették. Több, mint száz év elteltével – a hatvanas évek elején – a kutat – ahogy a többit is Zsámbékon – lezárták, hiszen a szocializmus töretlenül fejlődött, lett a hegyen is vezetékes víz.

Most ismét áll a régi kút, nevet is kapott Szent Norbertről. (nem összetévesztendő a Piac közben található, szintén Szent Norbertről elnevezett ivókúttal)

(A régi kút helyreállításáért köszönet Péntek Árpádnak, akinek a telkén áll és aki még emlékszik, hogy milyen volt az eredeti kút és ivott a vizéből is, az Árpádházi Szent Erzsébet Alapítványnak a szervezésért és támogatásért, az önkormányzat dolgozóinak a kőmunkákért és László Árpád Erdélyből hozzánk települt asztalosmesternek a famunkáért.)

Zsámbéki látványossságok Környező települések látványosságai